A lélektani-evangéliumi sorozat negyedik darabja

Gondolkodásunk féregtelenítése: a tökéletesség férge

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Róma 12:1-2

Ez a harmadik féreg, amely megrágja a gondolkodásunkat, és ezzel egy állandó frusztráció, keserűség, szégyenérzet generálója, amely beárnyékolja az erőfeszítéseinket és az áldozatainkat, csak azért, mert az nem volt elég jó…. Mindjárt elmondom, hogy miért, de előtte nézzük meg, mi a tökéletesség férgének a hajtóeleme.

AZ ELÉGEDETLENSÉG

„nem vagyok elég (jó)…”

A Lelki diétán már volt szó a tökéletesség eszményéről, érdemes visszanézni egy pillanatra rá, ha esetleg már feledésbe merültek volna a részletek (31-es lecke): a tökéletesség hiú ábrándja, hogy amíg nem vagyunk elég jók, maximálisan jók, addig nem is teszünk semmit, de mert sosem leszünk elég jók, végül sosem teszünk semmit – ami persze megerősíti bennünk azt a tudatot, hogy nem vagyunk elég jók… És megtanultuk, hogy ezt a gondolkodást fel kell cserélnünk a „hasznosságra” – és így a mércénk már nem az lesz, hogy „tedd meg a maximumot”, hanem hogy „tedd meg, ami tőled telik!”

És láttuk már azt is, hogy a Bibliában a tökéletesség – ha emberről van szó – akkor nem a hibanélküliséget jelenti, hanem a felnőtt, felelős, érett személyiséget.

Innen folytassuk most!

Sajnos olyan világban élünk, amelynek a legfontosabb értékmérője a TELJESÍTMÉNY. A teljesítményünk határozza meg, kik vagyunk, hogy mennyi a fizetésünk, mekkora lesz a befolyásunk, vagy mennyit ér például a férfiasságunk. Ezt generálja a média, amely lassan de biztosan átalakítja a manipulálható emberek gondolkodását.

A teljesítmény hajszolását egyetlen módszerrel lehet biztosan és folyamatosan fenntartani: az állandó elégedetlenség érzésével. A „sosem elég” mentalitásával. És ez először csak a birtoklásra irányul, de aki ebben él, annak előbb-utóbb személyiségi jegyévé válik, és az önértékelésének meghatározója lesz az elégedetlenség, már nem csak a tulajdonaival kapcsolatban, hanem saját magával szemben is.

Mit jelent ez a teljesítményhajsza? – megjegyzem, a keresztényekre plusz egy dimenzióban leselkedik ez a veszély, mert a legtöbb keresztény lelki-szellemi téren is ugyanebben az állandó elégedetlenségben és a tökéletesség (hiábavaló) hajszolásában él.

Adott egy elvárás, egy feladat, egy cél – amit nevezzünk egyszerűen 100%-nak.

Lehet ez bármi, egy sikeres hétvégi nyaralás, egy bizonyos nagyságú fizetés elérése két éven belül, egy ötös osztályzat a szigorlaton, egy olyan evangelizáció, ahol megtérnek legalább húszan… akármi.

Elkezdünk cselekedni, és mire a végére érünk, kiderül, hogy nem tudtuk elérni a 100%-ot, hanem csak 50-70-90%-ot tudtunk teljesíteni abból, amit szerettünk volna.

Nem volt jó a hét vége MINDEN PILLANATA, mert becsúszott egy kisebb veszekedés, nem sikerült az ötös, csak négyes lett, nem tértek meg húszan, de volt egy csomó érdeklődő… és az EGÉSZ NEM ÉRT SEMMIT!!!

Legalábbis ezt diktálja a fejünkben tanyázó tökéletlenség férge.

Hogy ha nem éred el a 100%-ot, akkor az egész hiábavaló, értéktelen, haszontalan – és jön a sikertelenség érzése, ami mögött a mélyben, a lélekben a szégyen és a megalázottság bújik meg, legtöbbször észrevétlenül. És legközelebb már nem is lesz kedvünk hozzálátni egy újabb feladathoz, mert a tudatunk mélyén ott van az újbóli sikertelenség és szégyen előli ösztönös menekülés vágya.

50, 60, 80, 90% – ez SEMMI! Csak a 100% számít! – De az az igazság, hogy ezt sokszor nem tudom teljesíteni! Mert nem vagyok tökéletes! És a hiányzó 10% totálisan lerombol, keserűvé tesz, szégyenbe hoz – pedig 90-et ELÉRTEM!!!

Ez a legrosszabb az egészben, hogy a tökéletlenség férge elcsavarja a fejünket, és a rossz irányba nézünk: és a hiányzó 10% miatti keserűségünk elveszi a megtett 90% sikere feletti örömünket. 10% hiány legyőzi a 90% eredményt! És ettől kiborulunk, idegeskedünk, stresszelünk, kesergünk…

Vagy ha a másik oldalon állunk, akik elvárták ezt másoktól, akkor vádolunk és kárhoztatunk! Hányszor fordul elő, hogy valaki megtett mindent, ami tőle tellett, és meg sem köszönték neki, csak azért, mert hiányzott egy aprócska részlet, valami a tökéletességből. És jött a leszúrás, a veszekedés, ahelyett, hogy örültünk volna a megtett dolgoknak, és esetleg segítettünk volna a hiányzó rész pótlásában!

Hihetetlenül sok önértékelési és kapcsolati terhet rak ránk ez a féreg, különösen ha keresztények vagyunk!

És még valami: az én képességeim eddig tartottak, a 90%-ig. Természetesen ha valóban megtettem mindent, ami RAJTAM múlt. És mi van a maradék 10%-kal? Itt van a csodák helye, Isten helye!

Rengeteg keresztény ember kesereg, mert nem él át csodákat az életében. De hogy is élhetne, amikor nem ad Istennek helyet, mert mindig a 100%-ra törekszik, ezt várja el másoktól is, és a tökéletességgel ő maga szorítja ki Istent az életéből.

Nézzük tehát a képletet:

tökéletlenség = a sikertelenség = SZÉGYENérzés = megalázottság

Ezt teszi velünk a tökéletesség férge!

Mi a megoldás?

Emberileg a hasznosság – erről már volt szó a 31-es leckében.

De szeretnék mutatni egy mélyebb síkú megoldást is, amit az elménkben kell kiigazítanunk, és az istenképünkkel függ össze.

Kétféle istenképe lehet az embereknek:

1. ha tökéletes leszel, Isten szeretni fog. A tökéletesség = a te teljesítményed.

Erről szól az összes keleti vallás, és a rosszul értelmezett kereszténység is. Ha megtartom a törvényeket, egyházi szabályokat, ha teljesítek a gyülekezetben, akkor tökéletes leszek, és Isten is szeretni fog, illetve a „testvéreim” is elismernek.

Ha elbukom, ha bűnt követek el, Isten is elvet, és a gyülekezet is kizár.

Ez pedig egy belső frusztrációt, egy állandó szorongást idéz elő, és ránevel a képmutatásra, és arra, hogy nem lehetek őszinte, nem adhatom önmagam, mert az úgysem elég jó ahhoz, hogy „Isten gyermeke” lehessek.

Sajnos a keresztények legnagyobb része így éli az életét.

És mivel ezt sugározzák, ezért nem is vonzó ez a kívülálló emberek számára sem.

2. A másik verzió: ha tökéletes leszel, Isten szeretni fog.

A tökéletesség = az Istennel való kapcsolatod!

Ez az újszövetségi minta. Nem attól vagyunk tökéletesek, hogy mindenben 100%-osan teljesítünk, hogy bűntelenek leszünk, és ezerszámra térítjük az embereket – hanem azért vagyunk Isten szemében tökéletesek, mert Jézus Krisztus meghalt értünk! ENNYI!!! És ehhez semmi mást nem kell hozzátennünk! És amíg törekszünk arra, hogy megtegyük, ami rajtunk múlik, hogy helyesen éljünk, amennyire csak rajtunk múlik, addig ennek a célnak a 40-50, vagy akár csak 10%-os eredménye is elegendő Istennek – ha Vele maradunk, ha Benne reménykedünk, és ha az Ő segítségével felállunk, és újrakezdjük, vagy folytatjuk az utunkat.

Ez az élhető, a működő tökéletesség útja – amely kiűzi a tökéletesség férgét a fejünkből és az életünkből, a kapcsolatainkból is!

A cikket szerkesztettük, a címen változtattunk, az eredeti itt található.

Szűcs Sándor összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére