Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Bodoky Tamás blogbejegyzése
2011-09-02 20:30:00

Gátszakadás a WikiLeaksnél

Az eddig nyilvánosságra hozott táviratok hosszadalmas és óvatos szerkesztésen mentek keresztül, most azonban mindez értelmét vesztette.

A WikiLeaks kiszivárogtató oldal és médiapartnere, a The Guardian brit napilap közötti súlyos félreértések, és mindkét fél óvatlanságának eredményeképpen a napokban nyilvánosságra került mind a 251 ezer, a WikiLeaks által korábban megszerzett amerikai diplomáciai távirat szerkesztetlen szövege, így semmivé foszlott az amerikai diplomaták informátorainak ígért forrásvédelem a titkos diplomáciai táviratokat kiszivárogtatók részéről. A jelszó kiszivárgott, a dekódolt anyag letölthető a netről, így az amerikaiak forrásai közül sokan most valóban veszélybe kerülhetnek.

A WikiLeaks és médiapartnerei tavaly november óta szivárogtatják annak a negyedmillió diplomáciai jelentésnek a tartalmát, amelyek az USA háromszáz külképviseletén készültek 1966 és 2010 között, és amelyeket a WikiLeaks feltehetően az Irakban szolgáló Bradley Manning amerikai hírszerzőtől kapott meg. A táviratokat eddig a WikiLeaks és gondosan szelektált médiapartnerei –a The Guardian, a New York Times, a Der Spiegel, a Le Monde és az El Pais – aprólékos szerkesztést követően, kis adagokban hozták nyilvánosságra, miközben nagyon ügyeltek arra, hogy eltávolítsák belőlük az amerikai diplomaták helyi forrásaira vonatkozó személyes adatokat, mivel ők emiatt a hazájukban bajba kerülhetnek.

Az eddig nyilvánosságra hozott táviratok hosszadalmas és óvatos szerkesztésen mentek keresztül, most azonban mindez értelmét vesztette. Julian Assange, a WikiLeaks alapítója ugyanis egy éve, 2010 augusztusában úgy adta át a teljes, szerkesztetlen anyagot a The Guardiannek, hogy titkosítva, kódolva feltöltötte egy ideiglenes weboldalra, a dekódoláshoz szükséges jelszót pedig felírta a Guardian tényfeltáró újságírójának, David Leigh-nek egy szalvétára. A rangos napilapok azóta dolgoznak ebből az anyagból, de az összes táviratnak még mindig csak egy töredékét hozták nyilvánosságra.

Most azonban kiderült, hogy a szupertitkos jelszót oknyomozó könyvben publikálta a derék brit tényfeltáró, ráadásul a titkosított fájl is elszabadult az ideiglenes tárhelyről, és fájlcserélő rendszereken bukkant fel. Vagyis David Leigh és Luke Harding azóta magyarul is megjelent, „WikiLeaks-akták” című tényfeltáró könyve és internetkapcsolat birtokában bárki szert tehet a teljes titkos anyagra, amit korábban hét lakat alatt őrzött a WikiLeaks és néhány partnere. A bomba két napja robbant, és azóta már dekódolva is hozzáférhető mind a 251 ezer eredeti diplomáciai sürgöny, például a szintén kiszivárogtatásra specializálódott cryptome.org-on.

A „WikiLeaks-akták” egyébként nem is csak a szövegben, egyenesen fejezet-alcímben hozta az Assange-féle titkos, 58 karakteres jelszót, amely így szól: „ACollectionOfDiplomaticHistorySince_1966_ToThePresentDay#”. Az újságíró arról is részletesen beszámol a könyvben, hogy Assange hosszas győzködés után adta csak át neki az anyagot, majd egy papírfecnire írta a hiányos passwordot, és szóban instruálta: “De egy szót még hozzá kell tenned, amikor begépeled. A történelem szó elé be kell írnod, hogy diplomáciai. Emlékezni fogsz rá?”

A WikiLeaks és a The Guardian most természetesen egymásra mutogatnak az ügyben. A WikiLeaks szerint a jelszó közzététele “veszélyezteti az adatbázis biztonságát és azt a gondos munkát, amelyet a táviratok szerkesztése és közreadása érdekében végzünk”. David Leigh és a The Guardian viszont azt állítja hogy nekik azt mondták, a jelszó csak korlátozott ideig érvényes, és néhány óra múlva törölni fogják. Az eredmény szempontjából azonban teljesen mindegy hogy ki hibázott, a világsajtó már rácuppant a teljes anyagra, a WikiLeaks és partnerei többé nem kontrollálhatják mi jelenik meg belőle. A forrásvédelem szempontjából pedig minden korábbi erőfeszítésüknek lőttek.


Bodoky Tamás

Bodoky Tamás összes blogbejegyzése

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek WikiLeaks
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Elindult a neonácik elleni „Wikileaks”
  • Hős vagy áruló a Wikileaks informátora?
  • Újra Assange-on a világ szeme
  • Felmenthetik a WikiLeaks informátorát
  • Miért hagyja abba a Wikileaks?
  • Wikileaks: Amerika szerint a csehek a legkorruptabbak
  • Fegyverekért cserébe rizset exportált Mianmar
  • Veszélybe sodorja a Wikileaks a forrásokat?
  • Wikileaks: Erdő Péter pápa lesz?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.