Istent kereste az utolsó napokban

Daróczi Dávid elmondta a megtérők imáját

Idegenként érkezett, de abban a hosszú pillanatban, amíg csak zokogott és zokogott a vállamon, hirtelen közelivé, baráttá vált. Lelkében átszakadt egy gát, s többé már nem tudott pókerarcú kommunikációs szakember maradni. Ember volt, a maga mélységesen emberi harcaival. Órákon át beszélgettünk - pontosabban inkább csak ő mondta.

Mesélt az érzékeny gyerekről, aki szeretetet és elfogadást vágyott. Mesélt a tinédzserről, aki identitását kereste a világban. Mesélt a fiatalról, aki hatalmas célokat tűzött maga elé és a legtöbbet el is érte. És az ismert, sikeres férfiról, akinek kínos eleganciája hatalmas feszültségeket leplezett.
Aztán látszólag minden átmenet nélkül megfogta a kezem és azt kérdezte: Mondd, hol van Isten olyankor, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá? Amikor félek, amikor kétségek gyötörnek, amikor a démonaimmal harcolok?
Nem válaszoltam, vártam.
Érted, amit mondok? - folytatta. - Vagy te is csak úgy teszel, mintha értenél?
Sorolta, ki mindenkit kérdezett már. Kereste az Istent a teológián, faggatott papot, sok istenes embert. Máshol is keresgélt, a sötétebb oldalon. De ott se találta, amit keresett.
- Egyszerűbb, mint gondolnád. Hagyni kell, hogy rád találjon. Engedni, hogy olyanná formáljon, amilyennek Ő akar látni – mondtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem tőle: Őszintén, valaha behívtad már Jézust az életedbe, átadva neki az irányítást?
A szemében ott volt a válasz.
- Akarod most? Most is hívhatod. Egyre magabiztosabban mondta utánam a megtérők imáját. Távozóban utána szóltam: Ne lepődj meg, ha a harc ott belül erősödni fog.
Hívások, üzenetek jöttek és mentek. Sajnos, igazam lett, harcai napról napra erősödtek. Időnként jobban volt. Úgy írta: kaptam kegyelmet, erőt – a legveszélyesebb részen túl vagyok!
Máskor megint bizonytalannak látszott. Utoljára nagypénteken válaszolt a húsvéti „Jó feltámadást!” üzenetemre: „Ahhoz előbb ma még alá kell szállni a poklokra. Köszönöm, nektek is áldott ünnepeket!”
Csak órák múlva értettem meg tisztán, amikor egy közös barátunk sírva hívott fel: Joci öngyilkos lett, az életéért küzdenek. Gyere azonnal! Nem mehettem, messze voltam, külföldön. Térdre estem és imádkoztam. Hinni akartam, hogy volt egy pillanata megbánni, amit tesz. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam.
Aztán felálltam a bizonyossággal, hogy egy napon minden kérdésre meglesz majd a válasz.

A szerző további írásai:

www.nyitottkapu.hu/home/?q=blog/5
http://szenczy.blogter.hu/

Szenczy Sándor összes blogbejegyzése

• Cimkék:
daróczi

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére