Szabados Ádám az erkölcsi ítéleteink alapjáról

Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg?

A mai nyugati ember számára a bibliai hittel kapcsolatban az egyik legnagyobb botránykő az Ószövetség Istene. Míg korábbi korokban az emberek a Biblia Istenét erkölcsileg felsőbbrendűnek tartották önmaguknál, és reménykedtek, hogy talán irgalmas lesz hozzájuk, gyarló emberekhez, ma inkább magukat tartják erkölcsileg felsőbbrendűnek a Biblia Istenéhez képest. Ez a furcsa váltás a keresztényeket teljesen felkészületlenül érte. Amikor 2000-ben megjelent a Biblia államilag támogatott új svéd fordítása, Lena Klevenas újságírónő azt mondta: „Ilyen Isten mellett nincs is szükség ördögre!”

Az ismert ateista Richard Dawkins sem rejtette véka alá a véleményét, amikor így jellemezte Jahvét: „Az Ószövetség Istene kétségkívül minden idők legellenszenvesebb regényhőse: féltékeny, és erre büszke is; kicsinyes, igazságtalan, megnembocsátó, megőrül a hatalomért; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztogató; nőgyűlölő, homofób, rasszista, gyermekgyilkos, népírtó, fiúgyilkos, járványokat terjeszt, megalomániás, szadomazochista, szeszélyes és rosszindulatú zsarnok.”

Nem lep meg, hogy éppen az egalitárius ideológiával erősen átitatott posztkeresztény britek és svédek között jelennek meg ezek a kemény bírálatok, éppen ezért az sem, hogy brit és svéd apologétákat hallottam eddig legőszintébben beszélni az Ószövetség istenképe által felvetett kérdésekről. Az egyik Stefan Gustavsson, a svéd evangéliumi mozgalom meghatározó alakja, a másik Peter J. Williams, a Cambridge-i egyetem professzora, a Tyndale House igazgatója volt. Saját következtetéseimet a tőlük hallott érvekkel kiegészítve szeretnék most arról a kérdésről gondolkodni, hogy a Biblia – különösen az Ószövetség – Istene valóban az a szörnyeteg-e, akinek Dawkins és mások látják és láttatják őt.

Ha az Ószövetség Istene létezik, természetesen abszurd gondolat őt a vádlottak padjára ültetni, és megtárgyalni az ügyét. Bevallom, félelemmel és reszketéssel írom a most következő bejegyzéseket, de ez a tény egyben meglepő békességgel is tölt el. Szükségesnek tartom tisztázni, hogy nem azok kedvéért játszom el a védőügyvéd szerepét, akik a vádjaikkal az Istentől való függetlenségük prométheuszi háborúját vívják, hanem azokért, akik modern erkölcsi ideáljaik miatt tényleg képtelenek tiszteletet érezni a Biblia Istene iránt. Értük azonban néhány bejegyzés erejéig szívesen válok „esztelenné”, hátha sikerül új szempontokkal megingatnom a kétségeik talapzatát.

Azt javaslom, hogy először is tegyünk különbséget az Ószövetség Istenét ért bírálatok között. A Dawkins és mások által megfogalmazott ateista kritikák célja nyilván az, hogy rámutassanak a bibliai istenkép emberi eredetére és kulturális evolúciójára: az Ószövetség Istene pusztán egy ókori nép primitív hitének a kifejeződése, nem több. Más bírálatok azonban nem Isten létét kérdőjelezik meg, hanem Jahve és az Újszövetség Istene között tesznek különbséget, az utóbbit tartva az igaz istenképnek. Ez a szétválasztás szinte egyidős a kereszténységgel, egy Marcion nevű ember már a második században gonosz demiurgosznak nevezte Jahvét, aki különbözik Jézus Krisztus Atyjától. Akármi is azonban a bírálat célja – Isten létének tagadása, vagy az Ószövetség és az Újszövetség Istene közötti különbségtétel –, a kritikusoknak meg kell válaszolniuk egy fontos kérdést: milyen norma szerint mondanak ítéletet Jahve fölött?

Aki látta már Dawkins verejtékcsöppeit, amint világnézete erkölcsi alapjait próbálja másoknak elmagyarázni, tudja, hogy ez a feladat ateistáknak egyáltalán nem könnyed ujjgyakorlat. Azok számára, akik nem hisznek végső erkölcsi vonatkoztatási pontban, komoly gondot jelent az erkölcs alapjainak meghatározása, bármilyen magabiztosan is beszélnek egyébként jóról és rosszról. Miért jobb szeretni a felebarátot, mint megenni?  c. cikkemben magam is utaltam már arra a dilemmára, hogy erkölcsi imperatívusz nem következik pusztán a lét indikatívuszából. Jogos az elvárás, hogy aki erkölcsi alapon bírálja az Ószövetség Istenét, azt is tisztázza, hogy honnan származnak azok a normák, melyek a bírálata alapját képezik.

Nem kisebb dilemma elé néz az sem, aki Jézust és az Újszövetséget nevezi meg erkölcsi alapnak. Jézus erkölcsi normáit általában különösen magas és megalkuvás nélküli normáknak szokták tartani még azok is, akik nem tekintik magukat Jézus követőinek. Az ellenség szeretetére való buzdítás, vagy az önmegtagadás, áldozatvállalás, megbocsátás követelményei messze a nyugati civilizáció polgári értékei felett állnak. Éppen ezért különös, és az Ószövetség Istenét ért bírálatok szempontjából zavarbaejtő, hogy Jézus mindig tisztelettel és hódolattal beszélt az Ószövetség Istenéről, és teljes mértékben azonosult az Ószövetség istenképével. Jézus nem Dawkins ellenszenves regényhősét látta az Ószövetségben, hanem saját Atyját, aki „egyedül jó”. Ebben egyébként nem különbözött az Ószövetség népétől, mely szintén jónak látta Jahvét. Jézus a 100. zsoltárral együtt vallotta, hogy „jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre”.

Kierkegaard szerint saját lelkünk állapota befolyásolja, hogy milyen Istent látunk a Bibliában. Arra figyelmeztette a Bibliát bírálókat, hogy mielőtt véleményt mondanak Isten könyvéről, először gondolkodjanak el saját állapotukról. Rá jellemző elmésséggel nyomott fricskát vitapartnerei orrára: „Az ilyen könyvek tükrök: ha majom néz bele, nem apostol fog visszanézni rá.” Amikor Jézus beletekintett az Ószövetség tükrébe, valamiért a legrettenetesebb történetekben is Atyja jóságos, tiszta és szent szándékait látta. Jézus nem volt naiv: érdemes például megfigyelni, milyen keményen beszélt az írástudókkal és farizeusokkal. Jahvét valamiért mégsem Klevenas és Dawkins szemével látta. Vajon miért? Szerintem azért, mert az ő szeme tiszta volt. Vagy ez szentimentális önáltatás? Azt javaslom, hagyjuk egyelőre nyitva a lehetőséget, hogy talán a nyugati ember erkölcsi alapállásában van a hiba, nem Jézuséban. Innen szeretném folytatni.

(türelem, jövő héten folytatjuk, addig is lehet vitázni.)

A szerző további írásai itt olvashatók

Szabados Ádám összes blogbejegyzése

• Cimkék:
Jahve ószövetség dawkins

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére