Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Babarczy Eszter blogbejegyzése
2011-12-23 20:30:00

December 23-a a magyar demokrácia történetében

Amikor Magyarországot végképp leírják

Mit mondhat most Orbán Viktor – vagy kommunikációs stábja? Hogy a polgári engedetlenség az előző kormány idején indokolt volt, most azonban nem az?

Amikor a S&P leminősítette Magyarországot, az indoklásban kiemelten szerepelt a magyar politika kiszámíthatatlansága, a demokrácia intézményeinek gyengítése. Mostantól minden egyes magyar állampolgár többet fizet azért, mert a kormányunk elveszítette a hitelességét. Emlékeznek biztosan: a Fidesz ellenzékből jogosan vetette Gyurcsány Ferenc szemére, hogy az ország hitelességét teszi tönkre a saját hiteltelenségével. Mégis két évbe tellett a teljes morális leamortizálódást követően, mire Gyurcsány lemondott. Emlékeznek, mikor? Egy uniós tárgyalás után, ahol szóba sem akartak vele állni.


Orbán kontra Orbán

Az LMP képviselői – és aktivistái – december 23-án reggel a parlamenti parkolók bejárói elé láncolták magukat, tiltakozásul az ellen, hogy a kétharmados kormánypárt az ellenzéket erősen korlátozó intézkedéseket hoz alig néhány órával karácsony este előtt.
A rendőrség az LMP-s képviselőket és az aktivistákat előállította, és beszállította a Gyorskocsi utcába. A Demokratikus Koalíció (magyarul: Gyurcsány) 3 tagja gyorsan odaállt a parkoló elé, hátha őket is elviszik. El is vitték. Ezután az MSZP jelen lévő, szolidaritásukat kifejező képviselőit is beszállították. Hiller István – saját nyilatkozata szerint – nem fért már be a rabomobilba, úgyhogy saját kocsiján ment a Gyorskocsi utcába (!).
 

Délután az LMP és civil szervezetek közösen gyűlést tartottak a Kossuth téren – az Országgyűlés épülete még annyira sem megközelíthető, mint Gyurcsány idején volt, így az Akadémia utca torkollatába szorultak vissza. Néhány ezer civil a tüntetés végét követően átsétált a Parlament elé. Kikérték maguknak, hogy nem tüntethetnek a saját választott képviselőik orra előtt.
 

Emlékeznek? Orbán Viktor is erre hivatkozva bontotta meg a kordont.
Emlékeznek? Így kezdődött „a Kossuth tér”. A „Gyurcsány takarodj!”. December 23-án este volt már ezer ember, akik „Orbán takarodj!”, „bóvli!”, „hazaáruló” kiáltásokkal fogadták az Országgyűlést elhagyó kormánypárti képviselőket.
 

Az LMP népszavazási kezdeményezést jelentett be – nem kevésbé demagógnak hangzik így elsőre, mint a Fideszé volt 2008-ban, de ezt a kérdések pontos megfogalmazása után lehet csak megítélni.

Eközben...

Gyurcsány, az önjelölt demokrata

...eközben a nemzetközi sajtó java része nem ért semmit. Nem tudják, hogy az ellenzéki Orbán Viktor harcolt itt a kormányon lévő Orbán Viktorral. A nemzetközi sajtó egy dologra figyelt fel: hogy Gyurcsány Ferencet rendőrök vitték a Gyorskocsi utcába.
 

2011. december 23-án Gyurcsánynak sikerült elérnie, amire mindig vágyott. Amiért odatolakodott minden civil megmozdulásra, mindehová, ahol bátor emberek kiálltak a jogaik mellett. Amiért nekem személy szerint – a Hollán utcai tüntetés óta – egy undorító pióca jut róla eszembe.
Igen. Gyurcsány Ferenc a demokrácia bajnoka lett.
Ha az a mi demokráciánk bajnoka 2011-ben, aki 2007-ben körbekordonozta a Parlamentet, akkor Magyarország elég röhejes hely lehet – gondolják most a CNN és a FoxNews nézői, a BBC, a Radio France hallgatói, a német, francia, holland, angol, amerikai újságok olvasói. Akkor a magyar demokrácia legjobb esetben is Ukrajnához hasonlít. Akkor a magyarok politikailag éretlen, manipulálható idióták. Akkor Magyarországot tényleg le kell írni – helyesen mondta a Standard&Poor.

Gyurcsány Ferenc december 23-án este legalább annyit ártott a magyar demokráciának, mint 2006. október 23-án.
 

Orbán Viktor pedig?

Egy jó ízlésű demokrata – legyen politikai szimpátiája bárhol – döntést hoz. A kordonbontás aktusa polgári engedetlenség volt: végő tehetetlenségünkben jogunk van a lelkiismeretünk szerint cselekedni. Istenhez és a népek lelkiismeretéhez fellebbezhetünk egy elfogadhatatlan törvénnyel vagy hatalommal szemben. Mivel demokraták vagyunk, és hiszünk a jogban, viselni fogjuk, viselni akarjuk engedetlenségünk következményeit, de a lelkiismeretünk szava előbbre való.

Mit mondhat most Orbán Viktor – vagy kommunikációs stábja? Hogy a polgári engedetlenség az előző kormány idején indokolt volt, most azonban nem az?

Mondani ezt kevés. Tettekkel kell bizonyítani.
 

Babarczy Eszter összes blogbejegyzése

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.