- Címlap
- Társadalom
- Világhír
- Életmód
- Kultúra
- Tudomány
- Sport
- Egyház
- Beszállhatok?
- Blogok
- Fórum
- Dossziék
- Film
- Videók
- Játék
- RSS
Mai morzsa
|
Sport
2011-10-18 07:00:00 Kondás Elemér nagynevű edzőkkel szemben kamatoztatja helyismeretétKényes helyzetben a magyar csodaedzőSzárnyal a Debrecen, ami egy korábban szinte ismeretlen tréner, Kondás Elemérhez köthető: a Loki veretlenül vezeti a bajnokságot. Portré a debreceni csodaedzőről.Áprilisban még kilátástalan helyzetben volt az ötszörös bajnok DVSC, Zdenek Scasny vezetésével képtelen volt nyerni. A cseh szakember távozása után néhány napig hezitált a csapat többségi tulajdonosa, aztán házon belül taláta meg az utódot. Szima Gábor úgy vélte, hogy az NB II-es csapattal szép eredményeket produkáló, a helyi viszonyokat és állományt tökéletesen ismerő Kondás Elemért ülteti a kispadra.
Az új mester nem volt könnyű helyzetben, hiszen a tavaszi szezonban veretlen Vasas otthonában lépett pályára először az ő irányításával a Loki. Ráadásul a debreceniek a 2010/11-es bajnokságban már túl voltak tíz idegenbeli fellépésen – ráadásul nyeretlenül. A Fáy utcában aztán mindjárt két sorozatot tört meg Kondás Elemér: megszakadt a piros-kékek veretlenségi szériája, s a Loki is megnyerte első meccsét vendégként. A bajnokság végén Szima Gábornak már nem voltak kétségei, pontosan tudta, hogy megtalálta a megfelelő embert a kényes feladatra, s meghosszabította Kondás szerződését. Ilyen diadalmenetre azonban a mindig optimista tulajdonos sem számíthatott. Hat éve rajtolt így csapat
Hasonló rajtra legutóbb hat éve volt példa az első osztályban, akkor a DVSC (Supka Attila volt az edző) veretlenül zárta az őszt, ám ennek ellenére sem állt a tabella élén. A Loki ugyanis kilenc győzelemmel és hat döntetlennel, 33 ponttal fordult, míg az Újpest 34 pontot gyűjtött. Tizenkét forduló után még veretlen a DVSC, legutóbbi két meccsén a jelenleg harmadik Diósgyőrt 5:0-ra, a második Győrt pedig 2:0-ra győzte le: előnye négy pont a közvetlen üldözővel, 11 egységnyi a borsodiakkal szemben; a címvédő Videoton 12 ponttal szerzett kevesebbet, mint a hajdúsági alakulat. Az Oláh Gábor utcai stadionban rendre telt ház előtt léphet pályára a Loki, újra sikk lett Debrecenben meccsre járni, tombol a városban a futball-láz. De ki ez a mindig szerény szakember, akinek az őrület köszönhető? Kiegyensúlyozottan jókedvű: itt rivális edzőkollégáját, Prukner Lászlót köszönti egy meccs előtt Fotó: elsoosztaly.hu Végigjárta a saját útját Kondás Elemér tősgyökeres borsodi gyerekként került 30 évesen Debrecenbe. A DVSC 1993-ban jutott fel az élvonalba, s mindeki biztos kiesőként könyvelte el a sztárok nélkül rajtoló csapatot. Aztán a magyar futballközeg hamar megismerte Sándor Tamás, Dombi Tibor, Madar Csaba, Szatmári Csaba, Sándor Csaba és persze Kondás Elemér nevét. Az előbb említett hat játékos 18 esztendeje egy csapatban szerepelt, s ma is valamennyien a DVSC alkalmazásában állnak, ez is jelzi, hogy a cívisvárosban megbecsülik azokat, akik tettek a klubért. „Szokásos" pillanat: a Lokit ünnepli saját közönsége egy hazai meccs után Fotó: lokistablog.hu Kondás Elemér 2002 és 2004 között Szentes Lázár segítőjeként már dolgozott a Loki első csapatának stábjánál, aztán egyedül is elkezdte járni az utat. Előbb a klub NB III-ban szereplő együttesét irányította, majd az NB II-es DVSC-DEAC edzője lett, innen került 2011 áprilisában a nagycsapat kispadjára. Tökéletesen képben volt a klub utánpótlását illetően, nem véletlen, hogy a DVSC-ben rendre öt-hat saját nevelésű futballista szerepel a kezdőcsapatban. Tökéletes az összhang a szakmai stábon belül, Sándor Tamás, Erdélyi Miklós és Györki Gábor remekül dolgozik a vezetőedző keze alá, az eredmény pedig önmagért beszél. Kondás ráadásul megmaradt olyannak, amilyen korábban volt. Nincsenek sztárallürjei, mindig nyilatkozik és mértéktartó. Ezért lett belőle mértékadó.
M. B.
|
Hírsor
A hét java
|
|